Vége a háborúnak, vagy még csak most kezdődik? – Megszólalt Irán

Vége a háborúnak, vagy még csak most kezdődik? – Megszólalt Irán

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szerdán reggel az X-en közzétett bejegyzésében országa Izrael elleni támadását önvédelemnek minősítette. Kijelentette, hogy az akció befejeződött, kivéve, ha „az izraeli rezsim nem dönt úgy, hogy további megtorlást kezdeményez” – írja a Reuters.

Amerika lesújtana Izrael egyik egységére, Jeruzsálem szerint itt lenne az ideje Európának felébrednie – Közel-keleti háborús híreink hétfőn

Amerika lesújtana Izrael egyik egységére, Jeruzsálem szerint itt lenne az ideje Európának felébrednie – Közel-keleti háborús híreink hétfőn

Az Egyesült Államok szankciókat tervez az izraeli hadsereg (IDF) egy egységével szemben, amelyet az emberi jogok megsértésével vádolnak. Ez lenne az első alkalom, hogy Washington szankcionálná az IDF egyik alakulatát – írja a The Guardian. Isaac Herzog izraeli elnök szerint az európai vezetők sürgősen fel kell, hogy ébredjenek és felismerjék az Irán által jelentett globális veszélyt, amely drónok ezreit szállítja Oroszországnak és nukleáris fegyverprogramját is folytatja, miközben Izrael a Gázai övezetben és Irán ellen is védekezik - számolt be a Politico. Cikkünk folyamatosan frissül.

Máris visszakozik Irán: mégsem úgy gondolták az atomfegyveres fenyegetést

Máris visszakozik Irán: mégsem úgy gondolták az atomfegyveres fenyegetést

Az atomfegyvereknek nincs helyük Irán nukleáris doktrínájában -  közölte az ország külügyminisztériuma hétfőn, miután néhány nappal ezelőtt az iráni Forradalmi Gárda nukleáris biztonságért felelős parancsnoka arról beszélt, hogy az izraeli katonai fenyegetések miatt Teherán felülvizsgálhatja nukleáris tevékenységét.

Izrael meglépte az elképzelhetetlent, Irán pedig úgy tűnik, hagyja - Híreink a Közel-Keletről szombaton

Izrael meglépte az elképzelhetetlent, Irán pedig úgy tűnik, hagyja - Híreink a Közel-Keletről szombaton

Pénteken Izrael légicsapást mért az Irán harmadik legnagyobb városa, Iszfahán mellett található katonai repülőtérre. Irán bejelentette: nem tervez azonnali válaszcsapást a zsidó állam ellen. Az izraeli gépek lecsaptak Szíriában is, a Teherán által támogatott proxyszervezetek vezetői után pedig továbbra is folyik a hajtóvadászat. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közel-keleti eseményekkel.

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

Megkongatták a vészharangot az elemzők: ha a Nyugat hagyja veszíteni Ukrajnát, egyszerre két hatalmas ellenséget szabadít magára

Megkongatták a vészharangot az elemzők: ha a Nyugat hagyja veszíteni Ukrajnát, egyszerre két hatalmas ellenséget szabadít magára

„Oroszország győzelme Irán győzelme. Akik aggódnak Irán katonai erejének, ambícióinak és közel-keleti agressziójának növekedése miatt, fel kell ismerniük, hogy Irán sorsa milyen mértékben emelkedik és csökken Oroszországéval együtt” – írja az Institute for the Study of War (ISW) amerikai védelmi elemzőintézet külön elemzésében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.